St. Kristóf Panzió

St. Kristóf Panzió

H-3300 Eger, Arany János utca 1. | Térkép
10 9,56666666666667 6

Panziónk Egerben, a méltán híres barokk város központjában, a történelmi nevezetességek közelében található. Felfedezhetik a tőlünk 2 percre levő történelmi városközpont számos szép és értékes barokk és késő barokk épületeit, valamint a török idők győztes végvárát, az egri várat. Könnyű, 10 perces sétával ellátogathatnak vendégeink a Szépasszony-völgybe, ahol megkóstolhatják az egri borvidék legtekintélyesebb és legismertebb borát, az Egri Bikavért. S ha felfrissülni vágyik a fáradt utazó, kellemes kikapcsolódást nyújt a termálfürdő és a szomszédságában elhelyezkedő Török Fürdő.

Kikapcsolódni, és pihenni vágyó kedves vendégeinket 3 illetve, 2 fő befogadására alkalmas igényesen kialakított szobákkal várjuk, melyekből 8 található panziónkban.Összesen 20 főt tudunk kényelmesen elhelyezni. Valamennyi szobánk fürdőszobás, több csatornával rendelkező televízióval, illetve vezeték nélküli internet elérhetőséggel ellátottak.

Szobáinkat lehet apartman jelleggel is igénybe venni, mivel a közös teakonyha a vendégek rendelkezésére áll. A komfortérzet növelése érdekében, 5 olyan szoba áll rendelkezésre, melyben külön hűtőszekrény és vízforraló is található, a konyhain kívül. Szolgáltatásainkat folyamatosan bővítjük, így a 2014-es évtől két olyan szobát tudunk biztosítani vendégeinknek, melyekben külön klíma is található. Ezekben a szobákban a légkondicionáló térítés ellenében vehető igénybe. (Amennyiben ilyen szobára tart igényt, kérem jelezze a foglalásnál.) Kérésre hajszárítót és vasalót is biztosítunk! A Panziónk közvetlen szomszédságában található élelmiszerboltban bármi beszerezhető.

Reggelire, valamint félpanziós ellátásra is van lehetőség. A reggeli a panzióban, a vacsora 6 percnyi sétára a Dobó téren található HBH étteremben kerül felszolgálásra.

2
SZOBAÁRAK
Általános feltételek
Feláras szolgáltatások: Bébiágy (1000 HUF / fő / nap), reggeli (1200 HUF / nap / fő), kisállat behozható (1000HUF/nap)
Szoba elfoglalása: 14:00 órától (az érkezés napján)
Szoba elhagyása: 10:00 óráig (a távozás napján)
Elfogadott fizetőeszközök: Hitelkártya, OTP SZÉP Kártya elfogadás, MKB SZÉP Kártya elfogadás, K&H SZÉP Kártya elfogadás, Készpénz
Gyerekkedvezmény: 3 éves korig ingyenes, amennyiben nem igényelnek bébipótágyat.
Kiemelt időszakok, ünnepek, hosszú tartózkodás: Kiemelt időszakok és ünnepek idején, valamint hosszú tartózkodás esetén (6 éj fölött) a megadottól eltérő fizetési és lemondási feltételek lehetnek érvényben. Ezekről a szálláshely a szobafoglalást követően tájékoztatja Önt. Amennyiben ezek a feltételek Önnek nem megfelelőek, a foglalást díjmentesen lemondhatja.
Csoportfoglalás: Több mint 7 szoba foglalása esetén a megadottól eltérő fizetési és lemondási feltételek lehetnek érvényben.
Ajánlatkérés: Kérjük, hogy töltse ki az árajánlatkérő űrlapot !



Szállásajánlatok keresése... Kérjük, várjon!